KIN KUPA

A Kandós Ifjúsági Napok egyetemünk méltán híres hagyományörző eseménye. Lényegében egy 24 órás vetélkedő a Kandó szakirányai, illetve az egyetem többi kara között, mely próbára teszi a leendő mérnökök kreativitását, feladatmegoldó képességét és kitartását. A kupán a folyamatos zene és sörital mellett a jobbnál jobb feladatok gondoskodnak a hangulatról, lezárásként pedig megnézzük, hogy milyen magasra ugrik a Sárga Szöcske.

A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola – mint olyan – 2000 óta nem létezik, mert a felsőoktatási integrációs hullám beszippantotta a Könnyűipari és a Bánki Donát Gépészmérnöki Főiskolával együtt, hogy megszülessen a BMF, Budapest legnagyobb főiskolája. A tradíciókat azonban nehéz eltörölni, ezért mi mindig is “Kandósok” maradunk. Büszkék a Főiskolánkra, az intézetünkre, tanárainkra és a diákélet legszebb pillanataira. Mert bár a tanulás az elsődleges, azért legalább olyan fontos szerepet játszanak a hallgatók életében a bulizás, az önfeledt szórakozás pillanatai is.

Ezek legnevezetesebbike a KIN, vagyis a Kandós Ifjúsági Napok rendezvénye és az a 24 órás non-stop vetélkedő, amely ekkor a szakok között zajlik. Ezen a vetélkedőn dől el, hogy melyik intézet öregbítheti tovább hírnevét, birtokolhatja a vándorkupát egy évig, és rendezheti a következő KIN-Kupát. No meg az is eldől, hogy ki lett az utolsó, még versenyben maradt csapat, mert ennek a csapatnak a birtokába kerül a KIN-Kuka, melynek határozott előnye a Kupával szemben, hogy jóval több bor fér bele, ami aztán megalapozhatja a csapat hangulatát az ezután következő koncertekhez és a reggelig tartó bulihoz. Merthogy a díjakat illik borral telitöltve átadni! De a bor és a buli előtt még át kell vészelni a vetélkedőt, amely izgalmában, hangulatában, bizsergésében szinte visszaadhatatlannak tűnik e néhány sorban.

A felkészülés már hetekkel korábban kezdődik, értékes kincsek, lehetséges kellékek, no és persze bőkezű támogatók felkutatásával. Ezekkel ugyanis nagyszerűen növelhető a nyerési esély, a Kupa hangulata, no és persze a csapat színvonalas szereplése. Hiszen, ha például egy orosz műholdat kell terveznünk, jól jöhet egy viseltes centrifuga és egy vödörnyi számítógép-alkatrész, de a hangulat fenntartásához a csapat versenypólóját, sör- és virsli-adagját is biztosítanunk kell.